Hányszor úsztuk meg?

Nemrég derült csak ki, hogy 1998‑ban egy kozmi­kus égitest, egy aszteroida, amit kisbolygónak nevezünk, nagyon közel járt a Földhöz. A csillagászok erről akkor „elfelejtették” értesíteni az emberiséget. Nem véletlen, hogy mostanában a nagy filmgyárak több olyan művet is készítettek, amelyek éppen arról szólnak: csaknem ka­tasztrófát okoz a kisbolygó.

Érdemes most egy ki­csit vissza tekinteni, hogy lássuk, hányszor úsztunk meg nagyobb bajt. Spanyol és kínai források 441‑ből üstö­köst említenek, amely az égen „igen nagyra nőtt”.

 Kínai forrásokból ol­vashatjuk, hogy tizennyolc hónapra a nap fénye is „meg­fakult” és beköszöntött a földi sötétség. Itt éhínség tört ki a sötétség és a növényi vegetáció megszűnése miatt, így aztán egyes tartomá­nyokban a lakosság nyolcvan százaléka éhen halt. Egyes nagyvárosok is teljesen el­néptelenedtek.

Az arizóniai nagy me­teorkráterbe egy hatvanméte­res, pár millió tonnás égitest vágódott be, a robbanás ereje 1500 hirosimai bombáéval ért fel. 1937‑ben a négy­százmillió tonnás Hermes kisbolygó — óránként nyolcvanezer kilométeres sebességgel száguld! — alig kétholdnyi távolságra suhant el a Föld mellett.

Hétszázötvenezer ki­lométerre közelített meg bennünket; ha akkor össze­ütközünk, több atom­bomba‑robbanásnak megfe­lelő rombolást kellett volna átélnünk és annyi ember ve­szett volna oda, ahányan a két világháborúban összesen (hetvenmillió!).

Ugyanilyen „közeli találkozásra” került sor 1989‑ben is, amikor a Hermeshez méreteiben ha­sonló másik égitest szágul­dott el a Föld mellett. Ha néhány órával korábban ér ide, biztos az összeütközés. 1993. Május 21‑én egy öt‑tíz kilométeres objektum alig 140 ezer kilométerre szágul­dott el tőlünk. Ütközéskor globális méretű és hatású pusztítást kellett volna átvé­szelnünk