Hírek : Hányszor úsztuk meg? |
Hányszor úsztuk meg?
A szerkesztők 2005.02.02. 14:38
Nemrég derült csak ki, hogy 1998‑ban egy kozmikus égitest, egy aszteroida, amit kisbolygónak nevezünk, nagyon közel járt a Földhöz. A csillagászok erről akkor „elfelejtették” értesíteni az emberiséget. Nem véletlen, hogy mostanában a nagy filmgyárak több olyan művet is készítettek, amelyek éppen arról szólnak: csaknem katasztrófát okoz a kisbolygó.
Érdemes most egy kicsit vissza tekinteni, hogy lássuk, hányszor úsztunk meg nagyobb bajt. Spanyol és kínai források 441‑ből üstököst említenek, amely az égen „igen nagyra nőtt”.
Kínai forrásokból olvashatjuk, hogy tizennyolc hónapra a nap fénye is „megfakult” és beköszöntött a földi sötétség. Itt éhínség tört ki a sötétség és a növényi vegetáció megszűnése miatt, így aztán egyes tartományokban a lakosság nyolcvan százaléka éhen halt. Egyes nagyvárosok is teljesen elnéptelenedtek.
Az arizóniai nagy meteorkráterbe egy hatvanméteres, pár millió tonnás égitest vágódott be, a robbanás ereje 1500 hirosimai bombáéval ért fel. 1937‑ben a négyszázmillió tonnás Hermes kisbolygó — óránként nyolcvanezer kilométeres sebességgel száguld! — alig kétholdnyi távolságra suhant el a Föld mellett.
Hétszázötvenezer kilométerre közelített meg bennünket; ha akkor összeütközünk, több atombomba‑robbanásnak megfelelő rombolást kellett volna átélnünk és annyi ember veszett volna oda, ahányan a két világháborúban összesen (hetvenmillió!).
Ugyanilyen „közeli találkozásra” került sor 1989‑ben is, amikor a Hermeshez méreteiben hasonló másik égitest száguldott el a Föld mellett. Ha néhány órával korábban ér ide, biztos az összeütközés. 1993. Május 21‑én egy öt‑tíz kilométeres objektum alig 140 ezer kilométerre száguldott el tőlünk. Ütközéskor globális méretű és hatású pusztítást kellett volna átvészelnünk
|